Mivé lettél csángó magyar III.

Érdemes ide idéznünk a Csángó himnuszként fönnmaradt versezetnek legalább két versszakát, hogy fogalmunk legyen a benne foglalt keservekrôl. Hangfölvételt is jó lenne mellékelnünk hozzá, de ettôl most el kell tekintenünk.

Cángó magyar, cángó magyar,
Mivé lettél, cángó magyar?
Ágról szakadt madár vagy te,
Elvettetve, eltemetve.

Idegen nyelv bébortja nyom,
Olasz papockák nyakadon.
Nem tudsz énekelni, gyónni,
Anyád nyelvén imádkozni …

(Meg kellene magyaráznunk, mit jelent a bébortja nyom? Sajnos, nem tudjuk. A legelfogadottabb egyik magyarázat szerint elferdült hangzás szülhette, valójában hóbortja lenne, a másik szerint pedig eredetileg így hangozhatott: Idegen nyelv béborít, (s) nyom).

És elérkeztünk a csángóság legnagyobb szégyenéhez. Moldvában, a román ortodoxiában csak a csángó római katolikus. Mivel a nevünket mi se magunk adtuk magunknak, a népcsoportok nevével is ugyanúgy vagyunk, másoktól kaphatták ôk is. A csángó szó önmagában is megbélyegzô lehet, nem is csángónak vallják magukat, hanem katolikusnak. Ennyi elég is volt a megkülönböztetéshez. Nem nagy lelemény, de bevált: a r&oacut?te;mai katolikusból pofonegyszerû húzással román katolikust csináltak. A nagyon hithû csángó gyerek, ha pappá akart lenni, a jászvásári vagy bukaresti papneveldébe kellett elmennie. Ott aztán olyan szépen átmosták az agyát, sôt ki is centrifugázták, hogy legádázabb ellensége lett anyanyelvének. Magyar ember csak románul imádkozhat.

Senki ne vegye a gyónási titok megsértésének, ha elmondom, amit hallottam. Idôs asszony megy a gyóntatószékbe, hogy vélt vagy valós vétkei alól föloldozást nyerjen. Románul kellene gyónnia, de románul annyit nem tud. A „kegyes” plébános, aki benn ül, tudhatna magyarul, de szorítja a vallási regula, ennélfogva elkezdi sorolni román nyelven a tízparancsolat tételeit. A tiszta életû anyókának csak rábiccentenie kell, ha valamelyik ellen vétett. Amikor odáig jutnak, hogy ne paráználkodjál, szegényben föltolul a szégyen: ilyesmit föltételez róla tulajdon papja?

A II. Vatikáni zsinat határozatában végre benne foglaltatik, hogy minden nemzet anyanyelvén dicsérhesse az urat. Leáldozott a világméretû latin-nyelvûségnek. Azóta is kivétel a csángómagyar. Nem latinul kénytelen ugyan misét hallgatni, hanem románul. És t? ehhez hazai fôpapjaink is magyarázattal szolgáltak: azért nem lehet csángó misét mondani, mert a liturgia nincsen lefordítva csángó nyelvre. Magam ugyan hamar leszögeztem könyvemben, hogy a csángó is magyar, csak egy kicsit csángómagyar, és ebbôl le is vontam azt a következtetést, ahogy a hazai nyelvjárások egyikére se kellett lefordítani a liturgiát, ugyanúgy nem kellene csángóra se, egyházi vezetôink nem jutottak el erre a fölismerésre. A színmagyar csángó katolikusságot a színmagyar fiaiból verbuválódott papjai tiltják el magyar anyanyelvétôl. Csak fokozza a dolog pikantériáját, hogy jászvásári püspök is csángó származék, meg a bukaresti érsek is.

Amikor még Acerbi bíboros volt a magyarországi nuncius, és ellátogatott Szegedre is, rövidke hajókirándulásunkon szorongattuk a csángó visszásságok miatt. Azt gondoltuk, ha egyetemes az egyház, akkor bárhol emelünk szót az érdekében, meghallgatásra talál. Mentségére mondta, o½ nálunk nuncius, és nem szólhat bele ottani nunciustársa kompetenciájába.

Petrás Ince János panasza máig érvényes. Amikor végre ellátogathatott II. János Pál pápa is Romániába, esengve vártát?k a csángók. Hogyne várták volna! Magyarországra is elzarándokoltak, amikor hozzánk látogatott. Be kellett érnie avval, hogy Bukarestbe mehetett. Neki fontosabb volt, hogy a nagy ortodox-tengerben megbúvó katolikusság egyáltalán szóhoz juthat, mint az, hogy magyarságuk is szóba jöhetne.

Még mindig tart a belsô vallásháború: a hívek egyre-másra ostromolják az egyházi fölsôbbségeket, magyar misét követelnek, és még mindig zárt fülekre találnak. És az egyetemes egyház papjai körében még mindig él az egyik jászvásári püspök igéje: a magyar nyelv az ördög nyelve, aki magyarul beszél, az ördöggel társalog. Ezért nem oldozzák föl azok bûnbánatát, akik magyar nyelvük érdekében akarnak máshol tanulni.

Fájdalmas volt hallanunk az átlagnál is vallásosabb csángók szájából, hogy az ô papjaik janicsárszerepet töltenek be. A papneveldék puritán világa, és a janicsáriskolák hasonló szikársága közé egyenlôségjelet tettek. Azon a földön állítólag tovább tartott a törökvilág, mint nálunk, jobban beléjük ivódott a kegyetlenkedni is képes katonás szolgalelkûség. Noha a vallásbat?n inkább az áhítat a honos, nem a parancsrendszer.

Tudni vélik a csángók, azért se avatkozott közbe az egyébként közszeretetnek örvendô, talán minden idôk leghumánusabb pápája, mert lengyel pap korában közeli barátságba keveredett azzal, akibôl a mostani jászvásári püspök lett, és ezt ôrizte késôbb is. Ha eljutott egyáltalán hozzá a csángók kiáltása, a barátságra többet adott. Hogy eljuthatott-e? Szegény, talán meg se tudta, mennyire becsapták.

Igaz, nem igaz, nem tudhatjuk. A jólelkû fônök, és az árnyékában fölnövekvô gonosz félrevezetôk hada régtôl fogva jellemzôje a hatalomról vallott balhiedelmeknek.

Magyar nyelvünkkel hajszálra így vagyunk az iskolákban is. Szabófalván elmehettünk volna a magyar egyházi adományon épített, valóban korszerûnek mondható óvodába is, de kihagytuk ezt a lehetôséget, bár a polgármester külön is invitált bennünket. Ismétlem, magyar pénzen épült, egyházi szóra, de benne csak románul lehet beszélni. Eredeti szakmám szerint minden iskola is érdekel, bárhol járok is a világban, odakint egybe se néztem be, mert csak román a tannyelve. Hallottam viszont, olyan iskola it?s volt – vagy még mindig van? – ahol a gyereknek pénzbeli büntetést kellett leperkálnia, ha véletlenül elszólta magát magyarul.

Szemrehányást itthon is kaptunk. Miért ezt a kettôt erôltetjük mi is – az egyházat és az iskolát –, miért nem a nagyon elmaradott gazdaságot ostorozzuk? Miért nem az egész román nemzet gazdasági fölemelkedésért emeljük föl szavunkat?

Mit felelhetnénk erre? Mindenki olyan kalappal köszön, amilyen van neki. Az egész nemzet gazdasági fölemelkedése akkora falat, abba mi itthon se tudunk beleszólni, hogyan ugathatnánk bele odakinn? De ha az emberi jogok egyik legsarkalatosabb pontja az anyanyelv ápolása, és hiányát tapasztaljuk, azt legalább szóvá tenni szent kötelességünk. Itthon is, külföldön is.

Idôközben létrejött egy internetes levelezési fórum a csángóknál is. Csak föliratkoznunk kell rá – This e-mail address is being protected from spambots. You need JavaScript enabled to view it –, és naponta akár tizennyolc „hozzászólás” is érkezik. És bármikor beleszólhatnánk magunk is a párbeszédbe, noha a kívülrôl való beleugatást inkább kárhoztatjuk. Az ott olvasható megnyilatkozások döntô többsége is a két téma körül forog: az iskolai magyar-oktatt?ásról, és a magyarul hangzó misékrôl szólnak.

Sajnos, igen sok olyan emberrel is beszélhettünk, akiket magyarságukért zaklatott a szekuritáte, a román titkosrendôrség. Neveket kellene most mondanunk, de most se mondunk. Elég átok rajtuk a rájuk sütött bélyeg, nem szeretnénk, ha magunk is fokoznánk. Most ugyan mintha enyhülnének a viszonyok, de nem lehet tudni, mikor borul be újra fölöttük az ég. Akár húsz év múlva is elôszedhetô, ami le van írva. Ja, te akkor így kukorékoltál?

Föltûnt, hogy a temetôkben a fejfák rendre kicserélôdtek vasból való keresztekkel. Amikor jobban megnéztük, láthattuk, a nevet rögzítô zománcos táblán románul vannak a nevek fölírva. A Fazekas helyett Olaru lett, és így tovább. Ahogy anyakönyvben nem szerepelhet már magyarul senkinek a neve, visszamenôleg a temetôkbôl is kiirtották. Micsoda ördögi alaposság! A holtakat fejfájuknál, keresztjüknél fogva románná keresztelték át?

Könyvünkben áldott megnyugvással esedeztünk az unió eljöveteléért. Majd az unió! Majd az átjárhatóvá teszi a határokat, egyesíti a magyart a magyarral. Azokkal is, akiket a gyászos emlékezetu½ Trianon operált le szerencs&eacut?te;tlen nemzetünk testérôl, és azokkal is, akik valójában soha nem tartoztak „szervezetileg” hozzánk. Akik így is megôrizték magyarságukat évezred múltán is. Aggodalmunkat is kifejeztük azonban, éppen a nagy vasaló mindent egymásba simítása miatt. Magyarabbul fogalmazva: mire ennek igazi hatását érezhetnénk, lehet, hogy magunk is csorbulunk a globalizáció oltárán. Amit az „egyetemes” katolicizmus nem tudott megadni a csángóságnak, a tüzes vasaló még jobban kifüstöli belôlük. És belôlünk is.

Aggodalmaink változatlanok.

Horváth Dezsô