Magyarok és etruszkok II.


A török nyelvek befolyása
Hosszú útjukon az Ural hegység másik oldalán, Baskíria felé, a Fekete tenger Északi oldalán, a Magyarok sok más néppel kerültek kapcsolatba, úgy mint az irán nyelven beszélô Alanok, és sok török nyelven beszélô törzzsel, mint a Kazárok, Petsjenegek és a szkíták. E törzsekkel való kapcsolatok miatt a magyarok megismerkedtek a ló-kultúrával, a szarvasmarha tenyésztéssel, sôt a mezôgazdasággal is. A magyar nyelv pedig olyan szavakkal gazdagodott, mint tehén, tej és szekér a perzsa nyelvbôl, valamint, gyapjú ló, nyereg, bika a régi török nyelvekbôl.

Honfoglalás vagy folyamatos benépesedés?
A magyar törzsek évszázadokon át az eurázsiai sztyeppén éltek, egészen a Krisztus utáni kilencedik századig. Akkor elindultak, és egy rövid idôre letelepedtek a mai Ukrajna területén lévô Etelközben, ahonnan a Petsjenegek kiûzték ôket a Kárpátokon át, s így jutottak el a Kárpát medencébe. Hét törzzsel érkeztek meg a magyarok, Árpád vezetése alatt, és ez az állítólagos „Honfoglalás” a források szerint 896-ban történt.
u?
A magyarok vándorlása és a honfoglalás


Manapság azonban egyre több történész és régész állítja, hogy a honfoglalás nem több, mint tündérmese, vagy ha igaz is, sokkal elôbb történt, mint 896. Szerintük sokkal korábban is éltek már magyarok a Kárpát medencében. És talán az avarok a hatodik században, a hunok pedig a negyedik században beszélték már a magyar nyelvet….annyi bizonyos, hogy lóháton lovagoltak, és nyílvesszôt használtak. Ami a nyelvet illeti, nehéz elhinni, hogy a 896-tól 1000-ig terjedô viszonylag rövid idô alatt (amikor Szent Istvánt Magyarország királyává választották) mindenütt elfogadott és beszélt nyelvvé tudott volna válni! Az emelkedettebb stílusú kulturális közleményeket pedig leírták. Az elsô írásos magyar nyelvû szövegek a XII. századból származnak. Ekkor már a magyarok valószínûleg sok évszázada itt éltek. A régészeti ásatások leleteinek elemzése során nem tudták az eredményeket a „honfoglalási kultúra” elmélettel összeegyeztetni; inkább arra utaltak az eredmények, hogy a Kárpát medence benépesedése egy lassú, folyamatos esemény volt. u?Ezt az újbóli vizsgálatoknak alávetett elméletet hívják „kettôs honfoglalásnak”.

Nem finnugor, hanem török – altáji?
Olyan kutatók, mint Horváth Gyula, Sára Péter, Kiss Dénes és hasonlók, az 1990-es évektôl kezdve hangsúlyozzák, hogy a nyelv gyökereit tanulmányozva jobbnak tûnik a magyar szavaknak a sumér és török szavakkal való hasonlóságát elemezni, mint ragaszkodni a finnugor elmélethez. Hogy a magyar nyelv eredetét tekintve valóban a törökkel rokon, ez olyan kérdés, ami a mai napig nem kapott választ. Ezzel kapcsolatban szeretnék rámutatni egy holland (de magyar származású) szerzô, Marácz László bátor és ugyanakkor vonzó gondolataira. A Magyar fordulat c. könyvében a nyelvrôl szóló fejezetben, valamint számos cikkében a finnugor gyökereket dogmának nevezi, és azt hangsúlyozza, mennyire önkéntes dolog a „Magyar Etimológiai Szótárban” elôforduló szavak tömkelegérôl egyszerûen azt mondani, hogy eredetük ismeretlen. Objektíven szemlélve azt lehet mondani, hogy ezek ôsmagyar szavak, és azt is állíthatjuk, hogy a magyar forrásnyelv, és nem egyszerûen egy olyan nyelv, amely valahonnan merítette szókincsét. Marácz arra is rámutat, hogy a nyelu?vtana miatt a magyar teljesen különbözô a többi finnugor nyelvtôl.

Ôsnyelv
A fentiek alapján tehát úgy tûnik, hogy a magyar kezdettôl fogva egyedülálló nyelv, és talán ôsnyelv – „protonyelv” volt. Én magam is észrevettem, amikor tanultam, majd késôbb tanítottam a nyelvet, hogy meglehetôsen ôsrégi fogalmakat tartalmaz, és ezek egy részének gyökere egyenesen az ôskorból származik. Vegyük a következô példát:
az égtájakat jelölô Kelet, Dél és Nyugat ugyanazok a szavak, mint a napfelkeltét, a déli idôszakot és a napnyugtát jelentôk. Ha pedig éjjel van (tehát nincs napsütés), a magyar nyelv az éjszaka szót használja, amely majdnem ugyanaz, mint az égtáj: Észak. Egy másik tipikus jelenség, hogy a magyar nyelv a hangsúlyt mindig a szó elsô szótagjára helyezi, valamint, hogy kerüli a mássalhangzók egymásmellettiségét egy szótagon belül; ezért lesz a schola-ból iskola, a scrin-bôl szekrény.

Vannak pillanatok
Nemrégiben ismét átéltem olyan pillanatokat, melyekrôl írásom elején beszéltem. Múlt évben Budapesten egy kongresszuson szerepelt egy olasz nyelvész, Mario Alinei elôadása is, aki 1959-t&ociru?c;l 1987-ig a hollandiai Utrecht egyetemén tanított, és most nyugdíjas professzor. Elôadását a következôképpen nyitotta meg: „Kicsit lámpalázas vagyok, mivel nem minden nap tartok elôadást sok száz etruszk embernek…” Sok száz etruszk Budapesten? ôszerinte, igen! Legutolsó könyvének ez a címe: Etrusco, una forma arcaica di ungherese; vagyis: Az etruszk nyelv, mint a magyarnak ôsi formája. Már maga a cím is bombasztikus hatást váltott ki. És érezni kezdtem a fejemben azt a különleges bizsergést.

Az etruszk titokról fölleben a fátyol
Hogyan juthatott el ez a szokatlan nyelvész ehhez a forradalmi, bár ha jól belegondolunk, mégis kézenfekvô hipotézishez? 1987-ben Alinei Professzor azt fedezte föl, hogy a két etruszk kifejezés: zila és camthe, melyek jelentése kb. annyi mint „vezetôk a köz szolgálatában”, rendkívül hasonlóak két régebbi magyar-török szóhoz: dzila/gyula és kende
melyek jelentése majdnem ugyanaz. Hosszú éveken át tanulmányozta a fellelhetô etruszk írásokat, és azoknak már meglévô fordításait, valamint a magyar nyelvet, és a középkori magyar írásokat. Sok idôt töltött el a meglévô elméletek föltérképezésével, a régészet u? és az ôskori történelem területén is, hogy végül a saját teóriáját elfogadhatóvá tegye. Mert „nem semmi”, sôt elég nagy merészség azt állítani, hogy a honfoglalás egyáltalán nem fontos, illetve nem is történt meg! Alinei szerint magyar nyelven beszélô népek már a bronzkor idejében is vándoroltak az eurázsiai sztyeppén és így a Kárpát medencében is. Ezek az ôsmagyarok a Duna mentérôl és a Kárpát medencébôl elvándoroltak Itália területére „gyarmatosítani”, és otthagyták nyelvüket annak Etruszk formájában.
Ebben az írásomban nem tudom elég mélyen elemezni azt, amit a Professzor több, mint 500 oldalas könyvében fejteget, csak a legérdekesebb részeket tudom megemlíteni. Érdemes bemutatni azokat a problémákat is, melyekbe Alinei ütközött, miközben meg akarja gyôzni olvasóit, hogy a magyar nyelvû népek hogyan bírták ki, hogyan élték túl a vándorlásokat, és végezetül hogyan nyomták rá bélyegüket a rómaiak elôtti Itáliára.

Alinei elôször áttekintést ad a már ismert, és általánosan elfogadott elméletekrôl az etruszk nyelv struktúrájával kapcsolatosan. Ezu?ek a következôk:

  • a. Az etruszk agglutináló nyelv, vagyis elôtagot ragaszthat a szótô elejére, és ragot, toldalékot a végére. Ugyanez a helyzet a magyarban, és egyéb Ural-altáji1 nyelveknél.
  • b. A hangsúly mindig az elsô szótagon van. (ugyanúgy a magyarban és egyéb uráli nyelveknél)
  • c. A magas és mély hangrendû szavaknál a ragok egyeztetése, azaz illeszkedés (hasonlóképp a magyarban és az uráli nyelvekben).

Ezután Alinei idéz több régésztôl és tudóstól, akik a közelmúltban Közép-Európa ôstörténetével foglalkoztak, illetve foglalkoznak ma is. Hugh Hencken-tôl származik a széles körökben elfogadott, úgynevezett Villanova – kultúra, (melybôl az etruszk kultúra származik), melynek gyökerei a Kárpát-medencében találhatók. Ásatások során talált leletek, és kovácsoltvas tárgyak összehasonlítása a bizonyíték. A bronzkorban Közép-Európa a sok érchegységével fontos ipari központ volt. Régi sírok feltárása azt mutatta, hogy az etruszkoknál fellelhetô halotthamvasztás jelensége, illetve szokása is a Kárpát –medencében honosodott meg elôször.

u? Annak bizonyítása, hogy az altáji2 (ôsi török) nép, - mely a Krisztus elôtti harmadik évezredben telepedett le a Kárpát medencében – már a magyar nyelvet beszélte, elég nagy feladat volt, sok próbálkozással. A professzor egy saját maga által kifejlesztett elméletet használt, - saját nézetét az indoeurópai és altáji népekrôl. Alinei szerint Európa és az eurázsiai sztyeppe már ôsidôk óta, avagy pontosabban a legutolsó nagy jégkorszaktól kezdve folyamatosan lakott területek, és nem voltak nagy népvándorlások, nem voltak népek, melyek keletrôl nyugat felé vonultak volna, útjukban különbözô kultúrákat lerombolva. Nem, Alinei szerint az indoeurópai emberek, valamint az Ural-táji népek egész idô alatt itt voltak már, a Kárpát medencében. Már a Krisztus elôtti harmadik évezredben a magyarul beszélô népeket „Török”-nek nevezték, (turkoi, tursci, tusci, innen származik a Toscana szó is), és hosszú ideig együtt éltek régi török törzsekkel, mint például a Kurganokkal, de a magyarok mindig megtartották saját nyelvüket. Alinei sok példát fölsorol még könyvében az ôstörténeti korszakból, fôként a magyarok és etruszkok közös szókincs&u?eacute;bôl idéz, bizonyíték gyanánt. Álljon itt most néhány példa a párhuzamos szavakból, illusztrációképpen, a könyvbôl idézve. A nagybetûs szavak az etruszk
nyelvbôl, a kisbetûsek a magyar nyelvbôl származnak.
URU – úr, NAC – nagy, HUT –hat, HUS (ifjú, avagy hôs), ECA – ez, ELSSI – elsô, AVIL – év, MEX – meger/megyer/magyar.

Nem tudom, Mario Alinei elmélete és fölfedezései mennyire voltak ismertek a magyar tudósok által 2004 elôtt, amikor Budapesten a „Magyarok és a Kelet”címmel világkongresszust rendeztek. 2003-ban került kiadásra könyvének magyarra fordított változata, a következô címmel: ôsi kapocs - A magyar-etruszk nyelvrokonság. Nem csodálkoznék, ha ezek után valaki a magyar Akadémia tudósai közül akcióba lendülne, és bevezetne egy új tantárgyat az összehasonlító nyelvészetben, Etruszkológia címszó alatt.
Ugyanis még sok kérdés vár feleletre. Alinei erre is ad javaslatot a könyvének végén, például:

  • Az egész Etruszk nyelv-testet (magyar) nagyító alá kell helyezni. Különösen azokat a szavakat, amelyeknek nem lehet direkt magyar megfelelôjét megtalálni. Ki kell deríteni, honnan származnak, &eau?cute;s végsô soron milyen kapcsolatban állhatnak az ôsmagyar nyelvvel.
  • A finnugor elméletet teljes mértékben revideálni szükséges! Végül is a magyar nyelv – Alinei szerint – sokkal régebb óta egy különleges, önálló nyelv, mint ahogy azt eddig gondolták.

Ezzel az összehasonlító nyelvórát most befejezem.
Roppant érdekes még az is, hogy a magyar nyelvben gyakorlatilag alig vannak dialektusok. Itt – ott van egy parányi kis eltérés a kiejtésben, és a határon túl élô magyarok természetesen vettek át szavakat a Szlovén, Szlovák és Román nyelvekbôl. Mégis figyelemreméltó, hogy a Burgenlandban (Ausztria) élô magyarok minden nehézség nélkül tudnak beszélni a kárpátaljai magyarokkal, holott ezer kilométerre laknak egymástól! Ez is bizonyítja, micsoda belsô erô rejlik a magyar nyelvben, mely túlélt több, mint 1000 évet, annak ellenére, hogy különbözô altáji és szláv nyelvek vették körül.

Megjegyzések:
1. uráli: nyelvcsoport, mely a finnugor nyelvekbôl valamint például a Szibériában beszélt szamojéd nyelvbôl származik.
2. altáji: nyelvcsoport, amelybe a török és mongol nyelvek tau?rtoznak.

Edwin van Schie
Fordította: Korányi Judit

Felhasznált irodalom
További információ található Európa folyamatos benépesedésérôl és az eurázsiai sztyeppérôl a www.continuitas.com honlapon, valamint:
Alinei Mario. An alternative Model for the Origins of European Peoples and Languages: The Continuity Theory, 2000. In Quaderna di Semantica.
Alinei Mario. Ôsi kapocs, A magyar – etruszk nyelvrokonság, 2005.
Hanák Péter, ed. Magyarország Corvina Történelme, 1991.
Horváth Gyula. Sumírul – magyarul, Budapest, 1991.
Marácz László, Hongaarse kentering (Magyar fordulat), 1995
Marácz László, vegyes cikkek
Sára Péter. Magyar – Török nyelvi kapcsolatok, 1996. Magyar Fórum, a történelemtôl a legendákig, 1996. Magyarok, mítoszok és legendák.