Városi hagyományôrzés Egerben: a fertálymesterség

Abkarovits Endre



A hagyományôrzés fogalmát általában a falvakkal kapcsoljuk össze, ahol a nép évszázadokon keresztül szinte változatlan keretek közt élte életét Magyarországon, s csak a legújabb idôkben kezdtek erôsen közelíteni a városi életformához. Városokban ritkán találunk több száz éves tradíciókat. Egy ilyen ritka kivétel a fertálymesterség intézménye, amely valaha az ország több városában ismert volt, de a mai Magyarországon már csak Egerben él.

Eredetéhez vissza kell nyúlnunk egészen a török hódoltság utáni idôkig. Míg a történelmi Magyarország középsô részét 150 évre foglalta el a török, addig Egert az 1552-es hôsies védekezés miatt „csak” 91 évre. 1687-ben szabadult fel a város, és kezdôdhetett meg újratelepítése, s közigazgatásának kialakítása. Mivel a török idôkben az elfoglalt területek magyar lakosságának nagy része vagy elpusztult, vagy elmenekült, a hódoltság után sok külföldit hívtak be az országba letelepedni. Az ország több városához hasonlóan, az egri polgárság nagy része is német volt, de a mai napig utca- és egyéb nevek ôrzik a szerbek, olaszok, vallonok és más nemzetiségek emlékét. Mivel ekkor kevés tisztviselôje volt a városnak, minden városrésznek egy-egy köztiszteletben álló polgárt kellett képviseletére megválasztania. Tekintve, hogy ekkor a latin volt a hivatali nyelv, elôször decurio-nak, majd magyar megfelelôjével tizedesnek hívták az illetôt. A fallal bekerített városmagot négy részre osztották, s a vezetôiket az egyre több német iparos és kereskedô hatására a negyedmester német megfelelôjével, Viertelmeister-rel illették. Ennek lett az elmagyarosodott alakja a fertálymester. Eger központja egy völgyben fekszik, de a falon kívüli elôvárosai viszont több esetben dombokra kúsznak fel. Ezeket az elôvárosokat hívták német szóval Hochstadtnak, ami idôvel hóstya lett. Érdekes módon ezek az elnevezések Egeren kívül csak az erdélyi Kolozsvárott (Cluj/Klausenburg) maradtak fenn napjainkig, aminek szintén jelentôs német népessége volt.

A fertálymestereket eleinte a polgárok választották, s mindenki csak egy évig tölthette be a hivatalt, de néhány év elteltével a korábbi fertálymesterek gyôlésükön, a suttogón már maguk döntötték el, hogy a körzetben lakó polgárok közül ki lenne érdemes a hivatalra a következô évben. Nem csak fedhetetlen erkölcsônek kellett lennie az illetônek, de jómódú, saját házzal rendelkezônek is, mert tevékenységéért alig kapott valami fizetést, sôt bizonyos, hivatalával járó költségeket neki kellett viselnie. (Például a beiktatást sokszor egynapos vendéglátás – trakta – követte,)

Hamarosan külsôségeiben is kialakultak azok a szokások, amik a fertálymesterek megválasztásával, viseletükkel stb. kapcsolatban a mai napig élnek. Az új fertálymesterek minden évben február 9-én, Szt. Apollónia napján tettek esküt a városházán, miután elôtte szentmisén vettek részt a fôszékesegyházban, s onnan ünnepi rendben vonultak át a polgármester elé. Legjellemzôbb viseletük a „százráncú” köpeny volt (alja 6 méter kerületô volt), kívülrôl fekete posztó, belül piros bélés. Kezdettôl jellegzetes tartozék volt a másfél méter hosszú bot, melybe minden új fertálymester belevésette nevét és hivatali évét. Ez a bot, amit szagok is díszítettek, nem csak ceremoniális kellék volt, de büntetéseknél hasznos kézi eszköz is. A fertálymesternek ugyanis kötelessége volt negyede jó erkölcseire vigyáznia, az éjjeli randalírozókat, részegeskedôket, káromkodókat, utcán pipázókat akár helyben testileg megfenyíthették botjukkal, de a városi hatóságok elé is vihették ôket.

Ezektôl azonban fontosabb feladataik is voltak. Az akkor még gyakori tôzvészek miatt minden háznál ellenôrizniük kellett a tôzrendészeti szabályok betartását, hogy például minden ház elôtt legyen mindig egy hordó víz. Ellenôrizték a házak tisztaságát is az adók megfizetését, kihirdették körzetükben az új rendeleteket. A XVIII. században még minden város a maga életét élte eltérô, saját szabályok szerint. Egerben még 1805-ben és 1810-ben is részletesen szabályozta a város a fertálymesterek jogait és kötelességeit. Az 1830-40-es években azonban egységes országos önkormányzati törvények jelentek meg, s ettôl kezdve a fertálymesterek feladatainak jelentôs része a köztisztviselôkre szállt át, s a fertálymesterség egyre inkább mint régi szokás, a hagyomány ápolása maradt meg. Jóllehet egyre kevesebb joggal rendelkeztek, mégis egyre vonzóbb lett a fertálymesteri hivatal a XIX. század második felében. Fôpapok, orvosok, ügyvédek mellett iparosokat, kereskedôket, földmôveseket is találhatunk soraikban, így a társadalmi osztályok közötti válaszfalak lebontásának is szép példája lett a fertálymesterség.

A XIX. század közepétôl feljegyzéseket vezettek a fertálymesterek, így a várostörténet tanulmányozását is megkönnyítették az utókor számára. Egyre inkább a negyedek szószólóivá váltak a város vezetése elôtt, de a lakosság körében végzett népnevelô, léleknemesítô tevékenységük is jelentôs maradt. Meglepve olvassa az ember, hogy már az 1930-as évek elején is gondot fordítottak arra, hogy a lakosok ismerjék a város értékeit, môvészeti emlékeit, s hogy a városba látogató vendégekkel udvariasan, vendégszeretettel foglalkozzanak.

A második világháború után, mint oly sok hagyományt, a fertálymesterséget is megszüntették a kommunista vezetôk. A testület újraszervezésére csak 1996-ban került sor. Az évszázadok során egyre szaporodó városnegyedekbôl ma már 15 van, így minden évben ennyi új fertálymestert választanak, akik továbbra is csak egy évig maradnak hivatalban, de halálukig a testület tagjai maradnak. Ezáltal a fertálymesteri testület mára talán Eger legnagyobb civil szervezete lett. A városban môködik egy Lokálpatrióta Egylet is és a két szervezet tagsága között nagy az átfedés. Talán érdemes megjegyezni, hogy a legutóbbi helyhatósági választás során Eger volt az ország egyetlen olyan nagyobb városa, ahol nem valamelyik politikai párt jelöltjét választották meg polgármesternek, hanem egy lokálpatriótát, aki a fertálymesteri testületnek is tagja, mint korábbi fertálymester.

A tizenöt hivatalban lévô fertálymester egyre több rendezvényre kap hivatalos meghívást, s remélhetôleg nem csak szép viseletük, hanem megbecsültségük okán is. Botjuk ugyan megszelídült, róla a korábbi fertálymesterek neveit mutató szalagok lógnak, de igyekeznek körzetükben rendet tartani, és egyre inkább az a törekvésük, hogy ne csak a hagyományok ápolásának eleven példái legyenek, hanem városrészük polgárai és a városvezetés között összekötô kapocsként mûködjenek.