Édes Anna

"Na, neee!"- kiáltanak fel a diákok júniusban, a vakáció elôtti utolsó órán, amikor megkapják a kötelezô olvasmányok listáját. Mindig találnak magyarázatot, miért tartják feleslegesnek a könyvolvasást. "Ugyan, hol vannak ma már szolgák?" "Jaj, kit érdekelnek az I. világháború utáni Magyarország politikai zûrjei?"-érvelnek az Édes Anna címô regény ellen.
Nagy kár. Szomorú, hogy a tanárok nem magyarázzák el, miért érdemes kötelezôket olvasni. Hogy Kosztolányi Dezsô kiváló korrajzot ad, fantasztikus stílussal festi le az akkori Magyarországot, a politikai helyzet változását, amely felforgatta az emberek mindennapjait. Elég a történelemkönyv helyett pár oldalnyit elolvasni a regénybôl, és máris ott érezzük magunkat a budapesti utcákon, a polgári házakban, a látszat-jólétben. Ott, ahol az egyik pillanatban még „méltóságos”-oznak, a másikban „elvtárs”-oznak, a harmadikban meg már azt sem tudják, mi a megfelelô megszólítás.
Nem csoda, hogy ebben a nagy felsordulásban a kisemberek „kisgondjai” hihetetlen nagyra nônek. A regény kulcsszereplôinek, Vizyéknek például az a legfontosabb, hogy megtalálják az ideális cselédet, aki szorgalmas, igénytelen, alázatos, nem beszél, nem kérdez, és legfôképpen: nem lop! (Hogy hol vannak manapság cselédek?- kérdik a mai diákok. Évente lányok ezrei indulnak útnak, hogy –megaláztatásért és némi pénzért cserébe- dolgozhassanak. A nevük más csupán: nem cseléd, hanem au-pair.)
Visszatérve a Vizy házaspárhoz: gyermeküket korán elvesztették, egymásból már réges-régen kiábrándultak, életük sivárságát csupán a cselédek váltogatása teszi elviselhetôvé. Vizyné a bôrébôl is kibújik örömében, mikor megtudja, „van egy lány!”. Még megalázkodásra is képes: leselkedik egy kapualjban, szinte könyörög a házmesternek, hogy szerezze meg neki unokahúgát, az Annát, a tökéletest! A házmester pedig „szállítja neki” az értékes „portékát”, az álomcselédet, aki viszont az elsô pillanattól kezdve irtózik a helytôl: a lakásban még a szag is elviselhetetlen.
Annának hamarosan nagyobb híre lesz a környéken, mint egy ünnepelt filmcsillagnak, mindenki róla beszél, minden úriasszony Vizynét irigyli miatta. Ekkor toppan be Vizyék rokona, a nagyképô, piperkôc Patikárius János. Kosztolányi egy pillanatra egymás mellé állítja Annát és Jancsit: a különbség égbekiáltó. Jancsi tetszetôs külsejô, de a lelke hitvány, Annának két darab elnyôtt gönce van, de belül tiszta. Hogy kerülnek mégis egy ágyba? Csak Anna részérôl szerelem ez… Jancsi hamar ráun, egyedül hagyja a lányt az érzéseivel, és a legnagyobb szégyennel: gyereket vár. A gyógyszer, amit Jancsi tanácsára bevesz, nagyon erôs, nem csak a magzatot pusztítja el, hanem Anna naiv lelkét is.
A történet csattanóját, azt, hogy hogyan alakul a mintacseléd sorsa, hogy kiken áll bosszút és hogyan, nem árulom el, hátha így több diák (felnôtt, idôs, holland, magyar) kap kedvet a magyar irodalom egyik legnagyszerôbb alkotásához.
Akinek nincs kedve/ideje elolvasni Kosztolányi 1926-ban született môvét, nézze meg az Édes Annát színházban (játszotta már az Újvidéki, a kaposvári Csiky Gergely, a marosvásárhelyi Nemzeti, a veszprémi Petôfi Színház, mostanság pedig a székesfehérvári Vörösmarty Színház játssza). De videotékából is kikölcsönözhetô, Fábri Zoltán 1958-ban filmesítette meg, fôszerepét Magyarország színészóriása, Törôcsik Mari játssza.
Ha valami kötelezô, azt mindig utáljuk megcsinálni. Éppen ezért inkább azt mondanám, hogy az Édes Annát elolvasni, megnézni, „beszippantani”, „elraktározni” nem kötelezô, de erôsen ajánlott.

Aleksza Tímea