Ludas Matyi



Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy szegény asszony és a kamasz fia.

A fiút Ludas Matyinak hívják, mert mindig az anyja lúdjait ôrzi. A szegény asszony egyszer azt mondja Matyinak:
– Menj el fiam a döbrögi vásárba, vigyél tizenhat ludat, de egy máriásnál olcsóbban el ne add ôket!
Elmegy a fiú a vásárba. Arra jön a döbrögi földesúr, és kérdezi Matyitól:
– Mennyibe kerül a lúd, te fiú?
– Egy máriás az ára – feleli Matyi.
– Egy máriás? Az túl sok.
– Nem sok az, olcsóbban nem adom még a királynak sem – mondja Matyi.
A földesúr int a hajdúknak, azok beviszik Matyit és a ludakat a földesúr udvarára. Matyit jól megverik, huszonöt botütést kap a hátára.
– Most hazamehetsz – mondja a földesúr.
– És a pénz? – sír Matyi.
– Hát nem volt elég a fizetség? Adjatok neki még huszonötöt.
A hajdúk még huszonötöt ütnek Matyi hátára.
Matyi elindul hazafelé, de a kapuból még visszafordul és megfenyegeti az uraságot:
– Jegyezze meg az úr, hogy háromszor veri ezt Ludas Matyi vissza!
Az földesúr csak nevet, nem is figyel rá.

Telnek az évek, Matyiból nagy legény lesz. Egyszer hallja, hogy a döbrögi uraság kastélyt épít. Felöltözik ácsmesternek, elmegy a városba, be a földesúr udvarába, és elkezdi méregetni a gerendákat.
Arra megy a földesúr, és azt kérdezi:
– Mit méreget az úr ezeken a gerendákon?
– Ácsmester vagyok, sok híres külföldi országban dolgoztam már. Ezek a fák nem jók ide. Ehhez a kastélyhoz jobb és szebb fák kellenek.
– Vannak az én erdômben nagyon szép fák, menjünk és válogassunk azokból!
Elindul a földesúr és Matyi száz fejszés emberrel az erdôbe. Matyi egymás után rámutat a fákra, az emberek kivágják ôket.
– Itt tényleg sok szép fa van, de a legszebbet még nem találtam meg.
Bemennek ketten az erdô mélyére, és ott, ahol már a fejszék zaját sem hallják, azt mondja Matyi az úrnak:
– Ez azt hiszem jó lesz, jöjjön az úr, és ölelje át!
Odamegy a földesúr, átöleli a fát. Matyi gyorsan összeköti a földesúr kezét, és egy nagy bottal éppen ötvenet ver rá. Utána jót nevet:
– Nem vagyok én ácsmester, Ludas Matyi a nevem. Emlékszik az úr, hogy mit mondtam? Jegyezze meg jól, hogy még kétszer megverem.

Matyi otthagyja az uraságot a fa mellett, és hazamegy. Szegény döbrögi urat az emberek csak este találják meg. Olyan beteg lett, hogy a doktorok sem tudják meggyógyítani.
Meghallja ezt Matyi, felöltözik doktornak, és felmegy a kastélyba. Azt mondja, hogy ô csodadoktor, már sok külföldi országban járt, és jó pénzért meggyógyítja az uraságot.
A szolgák megörülnek ennek, és beviszik Matyit a földesúrhoz.
– Egy nap alatt meggyógyítom az urat, csak a szolgák menjenek ki az erdôbe, és szedjenek annyi csodafüvet, amennyit csak tudnak. A többi az én dolgom.
A földesúr mindenkit elküld az erdôbe, még a gyerekeket is. Senki sem marad a kastélyban. Matyi csak erre vár. Elôveszi a botot, és jól megveri a földesurat.
– Nem vagyok én csodadoktor, Ludas Matyi a nevem. Emlékszik az úr, hogy mit mondtam? Jegyezze meg jól, hogy még egyszer megverem.

Telnek-múlnak az évek. Amikor már mindenki kezdi felejteni a dolgot, elmegy Matyi a döbrögi vásárra. Ott látja, hogy egy paraszt nem tudja eladni a lovait, mert a lovak soványak és betegek. Odamegy a paraszthoz, és azt mondja:
– Megveszem a lovaidat, ha odakiáltod a földesúrnak, hogy ‘Én vagyok Ludas Matyi’.
A paraszt örül az ajánlatnak, és Matyi megveszi a lovakat. A vásárnak már rég vége, amikor a földesúr arra jön hintón. A paraszt elkiáltja magát: ‘Én vagyok Ludas Matyi’.
– Fogjátok meg, fogjátok meg! – kiabál a földesúr. A paraszt elszalad, a hajdúk utána. Matyi egyedül marad a földesúrral, elôveszi a botot, és jól megveri. Utána ô is elfut, úgy kiabálja vissza:
– Én vagyok Ludas Matyi, nem az az ember! Megígértem, és harmadszor is megvertem uraságodat!

feldolgozta Pál Zsuzsanna
illusztrációk Tessel Dekker