Tûndérszép Ilona és Árgyilus



Volt egyszer egy király, és annak volt három fia. Ennek a királynak volt egy almafája, amelyen aranyalmák termettek. Ez a fa éjjel virágzott, s hajnalra megérlelte minden gyümölcsét. A királynál nem is volt gazdagabb a világon.

Ám egy reggel üresen találta a fát. Másnap megint. Harmadnap meghirdette, hogy fele országával jutalmazza azt, aki megõrzi az aranyalmákat.

Hû emberei sorban õrt álltak a fa alatt, de éjféltájban mindet elnyomta az álom, s reggelre az aranyalmáknak lába kelt (kélt).

A király fiai is próbálkoztak, de a két idõsebb sem járt különbül, mint a többi õr.

Végül a legkisebb vállalkozott rá, akit Árgyilusnak hívtak. õ azonban, amikor álmosodni kezdett, elõvett aranyszelencéjét, a benne lévõ tabakból szippantott egyet, majd akkorát tüsszentett, hogy éberebbé vált, mint azelõtt.

Akkor már repült is a fa felé tizenhárom fekete holló. Árgyilus ügyesen elkapta a legelsõ lábát. De alig fogta meg, a holló gyönyörû lánnyá változott. õ volt Tündér Ilona.

Árgyilus menten beleszeretett, s kérlelte maradjon vele. Tündér Ilona azonban csak azt igérte meg, hogy éjjelente visszatér hozzá, s az almákat is meghagyja neki. Azzal hollóvá változott és elrepült társaival.

Másnap reggel a király boldogsága nagy volt, hogy mind megvoltak az almák. Megengedte a fiának, hogy tovább õrizze a fát, de kíváncsi volt. Így megkérte a palotájában élõ rettenetes banyát, hogy lesse ki a fiát. A vén banya úgy tett.

Mikor Árgyilus és Tündér Ilona ismét találkoztak, s egymás karjában elaludtak, a banya, hogy legyen bizonyítéka, levágott Ilona hajából egy tincset. Tündér Ilona örökre búcsúznia kellett, amikor felébredt. A tündéreknek ugyanis ha egyetlen haja szála is hiányzik, nem maradhatnak emberek között. Így Tündér Ilona ismét hollóvá változott és elrepült.

Árgyilusnak nem volt nyugta, útra kelt, hogy megkeresse és feleségül vegye Tündér Ilonát. Már majdnem bejárta az egész világot, amikor egy szép kastélyhoz ért. Ott szembetalálkozott egy egyszemû óriással. õ az állatok királya volt. Mivel nem tudott segíteni, magához hivatta az állatait. Azok közül csak a sánta farkas tudta az utat Tündér Ilonához.

Félútig el is kísérte, majd elmondta Árgyilusnak, hogy Tündér Ilonát csak akkor menti meg a varázslattól, ha háromszor megcsókolja.

Árgyilus egyedül folytatta az útját. Nemsokára három veszekedõ ördöggel találkozott. Az örökségük egy köppeny (köpönyeg), egy bocskor és egy ostor volt. De ezeknek varázshatalma csak együttesen volt. Így nem tudták eldönteni, hogy melyikõjüket is illeti.

Árgyilus versenyre bíztatta õket, s amikor az ördögfiak futásnak eredtek, õ magára öltötte a köppenyt, a bocskort, az ostorral pedig csördített egyet, s azt kiáltotta:”Hipp – hopp, ott legyek, ahol akarok.! Legyek Tündér Ilonánál!” És csakugyan ott termett azon nyomban.

Ott azonban egy rút banya várta. Elmondta, hogy Tündér Ilonával csak éjfélkor találkozhat, de vigyázzon, különben dolgavégezetlen térhet haza.

Csakhogy a gonosz boszorkány éjféltájban megfújta varázssípját, erre Árgyilus mély álomba merült, hogy még Tündér Ilona sem tudta felébreszteni. És így történt háromszor egymás után.

A negyedik éjszaka szerencsére a boszorkány is elaludt, így amikor megérkezett Tündér Ilona, Árgyilus mindjárt megcsókolta háromszor. Erre kinõtt Tündér Ilona aranyfürtje, s megtört a varázs.

Akkor Árgyilus magához ölelte Tündér Ilonát, az ostorral csördített egyet: „Hipp-hopp, ott legyek, ahol akarok! Legyek apám házában!”

Még ki sem mondta, ott teremtek a királyi udvarban, mindenki nagy örömére.

Hetedhét országra szóló lakodalmat csaptak, mert az ritka tisztesség, ha egy király fia tündért vesz feleségül.

És még ma is élnek, ha meg nem haltak.